Claude Monet

Claude Monet (teljes nevén Claude Oscar Monet) (Párizs, 1840. november 14. – Giverny, 1926. december 5.) francia impresszionista festő.


Életpályája

Párizsban született, a Laffitte út 45. ötödik emeletén. 1841. május 20-án keresztelték meg egy helyi párizsi templomban. Édesanyja énekesnő volt.

1845-ben a család a normandiai Le Havre-ba költözött. Bár édesapja azt akarta, hogy a családi élelmiszerboltban dolgozzon, de Claude Monet festő akart lenni. 1851. április 1-én Monet elkezdte a művészeti középiskolát Le Havre-ban. Először szénrajzaival lett ismert, amiket tíz vagy húsz frankért adott el. Jacques-Francois Ochard-tól, aki maga Jacques-Louis David tanítványa volt, vette első leckéit. Normandia partjain 1856-1857-ben találkozott Eugéne Boudin-nel, aki mentora lett, tanítva őt az olajfesték használatára, és a plein air technikára.

1857-ben, 16 éves korában, anyja halála után Párizsba költözött gyermektelen nagynénjéhez, Marie-Jeanne Lecadre-hoz.

A Louvre-ban látva, hogy egyes festők régi nagy mesterektől másolnak, maga is bevitte eszközeit és másolni kezdett. Párizsi évei alatt több festővel megismerkedett, köztük Édouard Manet-val, Pissarro-val.

1861-ben Algériában kezdett katonai szolgálatot, de hamarosan tífuszt kapott és ezután nagynénje kifizette a katonai szolgálat alóli mentesítés magas összegét. 1862-től Charles Gleyre tanítványa lett Párizsban, ahol találkozott Pierre-Auguste Renoir-ral, Frédéric Bazille-lal, és Alfred Sisley-vel. Közösen kerestek új megoldásokat a festészetben, szabadtéren rögzítve a fényhatásokat, tört színekkel, gyors ecsetvonásokkal - kialakítva azt a stílust, amely később impresszionizmus néven vált ismertté.

Monet számára az ismertséget és elismertséget a Camille vagy A zöldruhás nő (La Femme à la Robe Verte) címeken ismert festménye hozta meg 1866-ban. Ezt a képet a „hagyományos” festészetet támogató párizsi Szalon is elfogadta kiállításra. Modellje Camille Doncieux, későbbi felesége volt. 1868-ban megszületett fiuk, Jean.

Monet 1868-ban anyagi nehézségei miatt öngyilkosságot kísérelt meg, a Szajnába vetette magát, de kimentették.

A Porosz–francia háború kitörése után, 1870 szeptemberében Angliába menekült. Barátai, Manet és Bazille bevonultak, Bazille hamarosan el is esett a fronton.

Monet londoni tartózkodása során főleg John Constable és William Turner műveit tanulmányozta, akiknek tájképei nagy hatással voltak saját újításaira a színek alkalmazásában. 1871 tavaszán megpróbálta bemutatni néhány festményét a Királyi Akadémia kiállításán, de képeit nem fogadták el. Májusban elhagyta Londont és a hollandiai Zaandamban (Amszterdam mellett) telepedett meg. Itt 25 képet festett - közben a holland rendőrség forradalmi tevékenységgel gyanusította.

1871 őszén visszatért Franciaországba és 1878-ig Argenteuilben, egy Szajna melletti faluban élt, közel Párizshoz. Itt festette néhány legismertebb művét. 1873-74-ben rövid időre visszatért Hollandiába.

1872-ben festette a Napfelkelte (Impression: soleil levant) c. képet, egy Le Havre-i tájat ábrázolva. Az első impresszionista kiállításon 1874-ben helyet kapott a kép, amely ma a Marmottan-Monet Múzeumban-ban látható, Párizsban. A címről Louis Leroy kritikus új szakszót alkotott: "impresszionizmus", amellyel lekicsinylő szándékozott lenni, ám azt az impresszionisták elfogadták a maguk számára.

Monet még 1870-ben feleségül vette Camille Doncieux-t. 1976-tól felesége tüdőbajban szenvedett. 1878-ban, második gyermekük, Michel születése után, Vétheuil-be, támogatójuk, Ernest Hoschede, gazdag áruház-tulajdonos és művészetpártoló házába költöztek.

Hoschede 1878-ban csődbe ment és Belgiumba távozott. Monet asszony 1879-ben elhunyt. Hoschede felesége, Alice Monet-val maradt és segített felnevelni két gyerekét a saját hat gyereke mellett. 1833 áprilisában Vernonba költöztek, majd Givernybe, ahol Monet egy nagy kertet épített, és azután ott is festette képei nagy részét. Alice, miután férje meghalt, 1892-ben férjhez ment Monet-hoz.

1880-as, 90-es években Monet elkezdte a „sorozatképeit”, amelyben a fényhatásokat és az időjárási viszonyokat ábrázolta. Az első ilyen a Kazlak‎-sorozat, amelynek darabjait több szemszögből, más napszakokban készítette. 1891-ben e sorozat 15 képét állította ki a Durand-Ruel-ben, nagy sikert aratva. Később a Nyárfák, a Roueni katedrális , a Parlament, a Szajna reggel, és a Vízililiomok sorozatát festette meg.

1883 és 1908 között több hosszabb utat tett mediterrán tájakon, ahol sok tájképet festett. Velencében és Angliában fontos sorozatokat készített. Felesége 1911-ben meghalt, majd idősebb fia, Jean is, akinek felesége Blanche volt, Alice egyik lánya. Ezután Blanche gondoskodott róla és a gyerekekről.

1926-ban befejezte a Tavirózsák 12 pannójának megfestését. A képeket a francia államnak ajándékozta; azok az erre a célra átalakított Orangerie-ben kaptak állandó helyet. Szembetegség kínozta és általános egészségi állapota egyre romlott, 1926. december 6-án halt meg Giverny-ben.

Művészete

Halála után 1928-ban rendeztek munkásságából nagy retrospektív bemutatót. Tájképein a végsőkig kiérlelte az impresszionizmus elveit. Képei nem a tárgyak térbeli viszonyát, hanem színeik világításbeli értékeit jelenítik meg. A puszta optikai kép kifejezésére való törekvés, a szerkezet, a kép előformázásának feladása, művészetének tárgy nélkülivé váló tendenciája számos vonatkozásban az absztrakt művészet felé mutat. Számos modern absztrakt festő Monet művészetét előfutárának vallja.

Nevezetesebb képei

1861 : Un coin du studio
1865 : La Charrette
1865 : Le Chêne, forêt de Fontainebleau
1865 : Le Déjeuner sur l'herbe
1865 : Plage à Honfleur
1867 : Femmes au jardin
1867 : La Plage de Sainte-Adresse
1867 : Vitorlásverseny Sainte-Adresse-ben
1867 : Le Jardin des princesses
1867 : L'Église Saint-Germain L'auxerrois
1868 : La Pie, Musée d'Orsay, Paris
1868 : Le Déjeuner
1868 : Au bord de l'eau
1869 : La Grenouillère
1869 : La Seine à Bougival le soir
1870 : Plage à Trouville
1870 : Hôtel des Roches Noires, Trouville
1871 : La Liseuse
1871 : La Tamise à Westminster
1873 : Impression soleil levant, Musée Marmottan Monet, Paris
1873 : Le Déjeuner
1873 : Les Coquelicots
1873 : Boulevard des Capucines
1874 : Bateaux quittant le port, Le Havre
1874 : Le Pont à Argenteuil
1875 : Régates à Argenteuil
1875 : Femme à l'ombrelle
1875 : La Promenade
1875 : Train dans la neige
1875 : Femme au métier
1876 : Le Bateau atelier
1876 : La Japonaise
1877 : La Gare Saint-Lazare
1877 : Coeur au soleil
1878 : La Seine à Vétheuil, Musée Malraux, Le Havre
1878 : La Rue Montorgueil
1880 : Les Falaises des Petites Dalles, Museum of Fine Arts – Boston
1881 : Jardin de l'artiste à Vétheuil
1883 : L'Arche d'Etretat
1884 : Les Falaises des Petites Dalles, Kreeger Museum – Washington DC
1884 : La Corniche de Monaco
1884 : La Route rouge près de Menton
1884 : Les Villas à Bordighera
1885 : The Cliffs at Etretat
1886 : Autoportrait
1886 : Belle-Île
1886 : Les Pyramides de Port Coton, Belle-Île-en-Mer
1886 : Les Rochers de Belle-Ile
1886 : Rochers à Port-Goulphar, Belle-Île-en-Mer
1886 : Tempête, côte de Belle-Ile
1886 : Essai de figure en plein-air : Femme à l'ombrelle tournée vers la droite
1886 : Essai de figure en plein-air : Femme à l'ombrelle tournée vers la gauche
1887 : La Barque, Musée Marmottan Monet, Paris
1890 : Meules, fin de l'été
1890 : Cathédrale de Rouen
1891 : Peupliers longeant l'Epte, Automne
1891 : Meules à Chailly
1891 : Meules, fin de l'été
1892 : La Cathédrale de Rouen. Le portail, temps gris
1892 : La Cathédrale de Rouen. Le portail vu de face
1893 : La Cathédrale de Rouen. Le portail, soleil matinal
1893 : La Cathédrale de Rouen. Le portail et la tour Saint-Romain, plein soleil
1893 : La Cathédrale de Rouen. Le portail et la tour Saint-Romain, effet du matin
1894 : Cathédrale de Rouen
1897 : Les Falaises à Varengeville, Musée Malraux, Le Havre
1897 : Branch of the Seine Near Giverny
1898 : Nymphéas, effet du soir
1899 : Nymphéas, harmonie verte
1903 : Nymphéas
1903 : Maison du parlement au coucher du soleil, Musée Malraux, Le Havre
1903 : Waterloo Bridge, le soleil dans le brouillard
1904 : Londres, Le Parlement, trouée de soleil dans le brouillard
1905 : Maisons du parlement, Londres, Musée Marmottan Monet, Paris
1905 : Les Nénuphars
1907 : Still Life with Eggs
1908 : Palace de Mula à Venise
1910 : Palais des Doges
1917 : Autoportrait
1918 : Le Pont japonais
1920 : Les Agapanthes

Rouen Cathedral, Facade (sunset),

1892-1894,

Musée Marmottan-Monet,

Paris

Houses of Parliament, London,

c. 1904,

Musée Marmottan-Monet,

Paris

A cikk forássa: http://hu.wikipedia.org/wiki/Claude_Monet

Dagadt nő aktja lett a világ legdrágább kortárs képe

Lucian Freud egy csillogó, piros szívet taszított le a trónról, amikor 5,5 milliárd forintért megvették a kanapén heverő nő festményét. A modell szeretett Freuddal dolgozni, bár a tetoválásait eltüntette. A világ művészeti piacát megnyugtatta a hír.
_____________________________________________________________

Ismét rekord született a kortárs képzőművészeti piacon. Lucian Freud egy kanapén fekvő testes nőt ábrázoló festményéért 33,6 millió dollárt, azaz 5,5 milliárd forintot fizetett egy magát megnevezni nem kívánó vevő kedden.

A Benefits Supervisor Sleeping (Alvó szociális munkás) című kép így elnyerte a még élő művész által készült legdrágább alkotás címét. A forrongó kortárs piacon egyre sűrűbben változik az első helyezett: tavaly novemberben még Jeff Koons Függő szív című szobráért adták ki a legtöbb pénzt. Victor Pinchuk ukrán milliárdos 23,6 millió dollárt fizetett a nagy csillogó, piros dologért.
127 kilós, és teljesen átlagos

A 86 éves brit festő 1995-ös munkája a szakértők szerint a legjobb, amit a 90-es években festett. "A Benefits Supervisor Sleeping hangsúlyos példája Freud lehengerlő erejű realizmusának. A kép egyszerűen és látszólag komponálatlan módon jeleníti meg Freud művészetének fő jellemzőjét: az alakok és tárgyak szinte fizikai jelenlétét" - írta a munkáról elfogulatlan stílusban a Christie's.


Benefits Supervisor Sleeping

Sigmund Freudnak, a pszichoanalitikus iskola megalapítójának unokája részben alakjainak a vászonról sugárzó személyiségével vált nevessé. Részben pedig azzal, hogy 1995-ben Kate Mosst is megfestette.
A most eladott, és Freud által csak Big Sue-nak nevezett festmény modellje a kép hatására egyébként szintén meglehetős ismertségre tett szert. Sue Tilley, a most 50 éves, jelenleg munkaközvetítőként dolgozó nőt egy ausztrál performanszművész mutatta be Freudnak. A nő, aki meg volt győződve arról, hogy a festő átlagossága miatt választotta modelljéül, számos rajzon és négy festményen is feltűnik.
A Big Sue megfestéséért negyven fontot és a képről készült printet kapott. Az utóbbit egy alkalommal felajánlotta, amikor behajtók jöttek, hogy rendezzék 700 fontos adóságát. Az ajánlatot nevetve utasították vissza, és helyette inkább egy elektromos vízmelegítőt foglaltak le. A kép később 26 ezer fontért kelt el egy árverésen.
A 127 kilós Tilley négy éven át modellkedett Freudnak, aki úgy vélte, a nő "nagyon is tudatában volt csodálatos méreteinek, a lenyűgöző hajlatoknak és dolgoknak, amiket sosem láttam még azelőtt". A festő egyedül modellje tetoválásaival nem volt kibékülve: ezeket minden alkalommal testszínű festékkel tüntette el.
A világpiacon minden rendben


A keddi árverésre nem csak a rekord miatt figyeltek oda, hanem azért is, mert az elemzők kíváncsiak voltak, érinti-e a pénzügyi válság ezt a piacot is. A mostani kortárs árverés, amelyen összesen 350 millió dollárért vásároltak műalkotásokat, valószínűleg megnyugtatóan hat a befektetőkre. Nem úgy tűnik, hogy véget ért volna a tombolás a kortárs műalkotások piacán.


Kate Moss Freud képén (terhes)

A kortárs műtárgypiac a nyolcvanas évek végén került a pénzemberek és pénzes sznobok látókörébe. A hullámot Jasper Johns indította el, amikor 1988 novemberében a Christie's 7 millió dollárért adta el White Flag című képét. Másnap a konkurens Sotheby's 17 millióért ütött le a festő False Start című munkáját. A művész értéke 24 óra alatt 10 millió dollárral nőtt, és mellesleg megindult a versengés a kortárs művekért.
A rekordot csak 2007-ben döntötte meg a brit Damien Hirst, amikor 18 millió dollárért (3 milliárd forint) eladták Lullaby Spring című művét, ami egy tükröződő szekrény rengeteg gyógyszeres kapszulával. Ezt követte Jeff Koons Függő szíve, majd most, a klasszikusabb művészethez visszakanyarodva Lucian Freud.



A cikk forrása: http://index.hu/kultur/klassz/freud0514/

Radnóti Miklós

"MÁRCIUS
Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,vidám, kamaszfiússzellőkkel jár a fák alatt,s zajong a március.A fázós rügy nem bujt ki még,hálót se sző a pók,de futnak már a kiscsibék,sárgás aranygolyók.
1941. február 26."

forrás: http://mek.niif.hu/01000/01018/01018.htm

Blaha Lujza tér

A Blaha Lujza tér az egyik legforgalmasabb tér Budapesten. A Rákóczi út és a Nagykörút (Erzsébet körút és folytatása, a József körút) kereszteződése mellett található. Blaha Lujzáról, a 19. század századvégi és az azt követő századeleji híres népszínművésznőről és énekesnőről, a „nemzet csalogányáról” nevezték el. A teret egyik oldalról határoló Rákóczi út közigazgatási határt képez a VII. és a VIII. kerület között.A főváros és az ország egyik legnagyobb forgalmú pontján naponta több tízezer fő és gépkocsi halad keresztül négy fő irányban. A 2-es metró átadásával, 1970-ben a Rákóczi úton megszűnt a felszíni villamosközlekedés. Itt építették meg az ország első aluljárórendszerét ahol a keresztező gyalogosforgalom zajlik. A téren keresztülhaladnak és meg is állnak a 4-es és a 6-os villamosok.

A tér középpontjában állt a „Nemzeti Színház”, amelyet a Budapesti Metró építése miatt a felújításra szoruló épületet 1964-ben felrobbantották. Más tervekkel a lerombolás megelőzhető lett volna. Eklektikus stílusú tradíciókat őrző épületet Fellner Jakab és Edmund von Hellmer építette 1872 és 1875 között. Homlokzatán, amely a tér felé nézett nagyméretű rizalitot láttunk, amelyet hat oszlop tartotta timpanont, benne domborművel. Az első emeleti ablakok felett Kisfaludy Károly, Egressy Béni, és Gaál József mellszobra állt. A Nemzeti Színház fő feladata volt a drámairodalom hazai és külföldi klasszikusainak színrevitele, a „jelenkori” magyar dráma ápolása.


foto: Selmeczi Zsuzsanna
cikk: Wikipédia, a szabad enciklopédia